2018.01.20.
Sebestyén
  2018 január  

AJÁNLATKÉRÉS
AKCIÓ

REGISZTRÁCIÓ

BELÉPÉS

HÍRLEVÉL

Vikidál 70

2018. január 6. 19:00


Papp László Budapest Sportaréna

Papp László Budapest Sport Aréna


1143 Budapest, Stefánia út 2.





Az ART ANZIX SZÍNHÁZ bemutatja:
Vikidál 70, Zeffer 60, Mobilmánia 10
Életműkoncert kavalkád az Arénában

Vikidál Gyula és Zeffer András kétrészes előadással ajándékozza meg a közönséget 2018.január 6-án a Budapest Arénában.
A koncert első részében a Liszt Ferenc-díjas Vikidál Gyula színművész - énekes és vendégei előadásában hallható válogatás a művész több mint 50 éves pályafutása alatt született, személyisége által ismerté vált rockoperák, musicalek előadásaiból és a nevéhez kötődő, maradandót alkotó, országosan ismert zenekarok repertoárjából.

Az est második felében az idén, Magyar Arany Érdemkereszttel kitűntetett Zeffer András billentyűs, énekes, zeneszerző 40 éves munkásságának legfontosabb zenekarai lépnek színpadra, vendégekkel és eredeti tagokkal. A zenész 2007-ben legyőzte a leukémiát, azóta is hatalmas lendülettel alkot, ezzel pozitív példát mutatva, amit ezen az estén is megtapasztalhatunk.

A koncert folytatásában a most 10 éves, Fonogram díjas Mobilmánia ad fergeteges nagykoncertet eddig megjelent lemezeinek zenei anyagából, több vendéggel, szimfonikus nagyzenekarral kiegészülve.
A program szerint egykori énekesükről, a 2008-ban elhunyt Tunyogi Péterről is különleges módon emlékeznek meg.

A koncerten megszólaló dalok még szebb hangzását egy gyerekkórus és egy kiváló nagyzenekar, az Art Anzix Orchestra segíti tökéletessé tenni.

2018.01.06. - kezdés: 19:00
Papp László Budapest Sportaréna
jegyek: tex.hu, interticket.hu, jegy.hu
műsor 1 szünettel



2002-ben alapított rendezvény-portálunk a hazai rendezvények, helyszínek és rendezvényszervezők részletes és naprakész bemutatását tűzte ki célul. Egyszerűen kezelhető és átlátható menürendszerünk segítségével az ide látogató felhasználó könnyedén meglelheti, a keresett rendezvényt, legyen az könnyű- vagy komolyzenei esemény, kiállítás, gyerekprogram, szálláslehetőség, esetleg vásár. Amennyiben partnerünk lesz, ügyfelei könnyebben megtalálhatják az interneten, hogy így tájékozódhassanak cége szolgáltatásiról, és első kézből kérhessenek rendezvényszervezéssel kapcsolatos ajánlatot. Erre akkor is szüksége lehet, ha van már saját honlapja, mert gyűjtőoldalként számos rendezvényre és szolgáltatásra jobb találati aránnyal keresnek nálunk, mint szervező oldalán.
médiaajánlat |  ászf |  impresszum |  kapcsolat |  szerzői jogok |  Fizetési tájékoztató, kérdések és válaszok |  Segítség a regisztrációhoz |  Segítség a rendezvény létrehozáshoz
© rendezveny.hu     Copyright 2003 - 2018     WebSite Media Zrt.